Ételosztás az Isaszegi Humánszolgáltató Központban

Idén felvettük a kapcsolatot az Isaszegi Humánszolgáltató Központtal, hogy zöldség-gyümölcs adományokkal támogassuk tevékenységüket Ezen együttműködésnek köszönhetően nemrégiben sor került az első ételosztásra az általunk biztosított adományokból. Erről kaptunk most egy kis összefoglalót:

   "Idén második alkalommal került sor zöldség, illetve gyümölcsosztásra a Karma közösség adományai jóvoltából. Mindenki érdeklődve várta ezt a napot, mivel egy ideje nem volt lehetőségünk élelmiszerosztásra és ez mindig nagy sikernek örvend az emberek számára, mint azoknak, akik kapják, illetve az osztóknak is.

    Az első osztás időpontja 2016. 02.26-án volt esedékes, viszont a munkánk már napokkal korábban megkezdődött, mivel úgy próbáljuk kiosztani a kapott élelmiszereket, hogy azok minél frissebben jussanak el az igénybe vevők csoportjához. Röviden abból áll ez az előkészítő munka, hogy közösen kitaláljuk, hogy kiknek is kéne szólni, kik azok, akik leginkább rászorulnak erre az adományra. Ez a lista sajnos elég hosszúra sikeredett, szóval azzal az ötlettel álltunk elő, hogy két csoportban fog zajlani az osztás.

Az első héten kapott gyümölcsök és zöldségek:

    Az első adag egy esős csütörtöki napon érkezett meg hozzánk, ez után el is kezdtük felvenni a kapcsolatot az emberekkel, hogy a holnapi nap folyamán jöjjenek ide szatyrokkal felszerelkezve. Másnapra az esős idő el is múlt és jöttek sorra az emberek, sőt sokkal többen jöttek, mint amire számítottunk, ez némi logisztikai problémát okozott, de ezt gyorsan orvosolni tudtuk és végül mindenkinek jutott az adományból, aki ellátogatott hozzánk. Szám szerint ez 38 személyt, illetve családot jelentett. 

  A második osztás március negyedikén volt esedékes. Ez alkalommal már gyorsabban ment az emberek megkeresése, mivel a lista már készen is volt. Csak fel kellett hívni az embereket, hogy jöjjenek el.

A második alkalommal kapott élelmiszerek:

Az osztás folyamata hasonlóképpen zajlott, mint az első alkalommal és a végeredmény is ugyanaz lett, mint múltkor, most is közel harminc embernek sikerült némi gyümölcsöt és zöldséget adni.

Az osztás néhány pillanata:

Ahogy az várható volt az osztás nagy sikert aratott a kliensek körében, nagyon örülünk, hogy egy még „gyümölcsözőbb kapcsolat” alakulhat így ki köztünk. Azon túl, hogy alapvető élelmiszereket tudunk biztosítani néhány rászoruló számára, ez az akció megkönnyíti a kapcsolat felvevést is, mivel így többször látjuk még a visszahúzódottabb klienseket is. Szóval ez egy nagyon hasznos és népszerű kezdeményezés lett, ezúton szeretném megköszönni az intézmény és a szolgáltatás igénybe vevők nevében a Karma Közösség nagylelkű felajánlását."

Örülünk, hogy segíthetünk és igyekszünk a jövőben is támogatni az Isaszegi Humánszolgáltó Központ tevékenységét adományainkkal.

Karma Vallási Közösség Egyesülete

Legfrissebb híreink
2022.02.07
A klímaváltozásnak globális következményei
2022.03.21 / Erdők Nemzetközi Napja 2022.03.22 / Víz Világnapja   Ilyenkor az erdőket, a fákat, és a vizet, az életünket fenntartó, csodálatos környezetünket ünnepeljük. A klímaváltozásnak globális következményei vannak, amiket nem lehet túlságosan hangsúlyozni. Ez befolyásolja az óceánjainkat, a vizeinket, az erdeinket, a levegőt, amit belélegzünk, az ételt, amit megeszünk, és az egészségünket. Háborúkat, éhezést okoz, tömeges elvándorlást, politikai és gazdasági instabilitást. Befolyásolja, hogy hol élünk és hogy élünk. És ezek a hatások visszafordíthatatlanná válnak. Ezért ezeket a következményeket a közösség elé tárni nemcsak az aktivisták, vagy a tudósok feladata, hanem mindenki kötelessége.   Videó: https://fb.watch/bWL-JkNRAu/     #vízvilágnapja #erdőknemzetközinapja # #természet #környezetvédelem #klímaváltozás #waterislife Forrás: https://www.facebook.com/SivaramaSwamiTanitasai/
2021.10.07
Ha húst eszel
Sivarama Swami "Ha húst eszel"
2020.07.01
Kontrolláld az elméd
  Sivarama Swami   Kontrolláld az elméd
2020.04.29
Sivarama Swami: A koronavírus-járvány oka
  Sivarama Swami : A koronavírus-járvány oka
2020.04.29
Sivarama Swami : A koronavírus-járvány oka
Egyesületünk képekben