Ismerkedés a hindu vallással - kirándulást szervezünk!

Következő állomásunk Nandafalva, ahol a hindu vallást ismerhetjük meg közelebbről.

Csongrád megye szívében, Ópusztaszertől mindössze 18 km-re fekszik az alföldi hindu templom. A templomot körbeölelő vörös homokkőből faragott stációk kellemes sétára hívogatják a látogatót.

1979-ben hozta létre néhány, az ősi hindu tanítások iránt elkötelezett fiatal a balástyai tanyavilágban a nandafalvi hindu közösséget. Nandafalva nevét az indiai szent helyről, Nandagramról kapta. Húsz év tevékenység eredményeképpen, 2000-ben nyitotta meg kapuit a hindu templom. Az alföldi tájba illeszkedő épület Szigeti Gyula műépítész tervének köszönhetően a magyar és hindu építészeti jegyek bravúros fúziója- alföldi épületeket idéző tornáca cseréppel díszített orisszai templomtornyot ölel körbe. Az Indiában még ma is élő tradicionális templomépítészet nem riad vissza a különböző tájegységek építészetének ötvözésétől. A templom tornyában lakó egymázsás harang a magyar hagyományt is követve naponta megszólal.

A templom szentélyparkja a hindu pantheon legfontosabb alakjait mutatja be. Egyik monumentális eleme a két tonnás, egy kőből kifaragott, két méter magas Alázat-oszlop.

A hinduizmus bonyolult bölcseleti rendszer látszatát keltheti eleinte a szemlélődőben, de ha mélyebbre hatol e nemes kutatásban az ember, hamar ráébred annak egyszerűségére és fennköltségére, s megnyugvással csodálkozik rá a védák szívet melengető alaptanítására: "egyszerű életmód, magas szintű gondolkodás".

Bhaktivinód Thákur, a századforduló egyik kiemelkedő tanítója így ír a Bhágavata című művében: "Mindannyiunknak el kell sajátítanunk ezt az ember és Isten kapcsolatáról szóló tudást, amiről a Bhágavata (hindu alapmű) tanít bennünket. E magasztos igazságnak kellene lennie annak az útkereszteződésnek, ahol minden kutató lélek egyazon iskola fiaként találkozhatna, hiszen e viszony megértésére törekszik minden igaz bölcselet."

A hindu világnézetet a tolerancia, az együttérzés, a nem-ártás, az odaadás és a lelki felemelkedés hatja át. Ahogyan az embernek is különböző rokonai és ismerősei más-más arcát ismerik, hasonlóan vélekedik a hinduizmus Istenről, Akit a különböző érzésű emberek másként szólítanak és másként közelítenek meg. S ez a többarcúság természetes, hiszen másként szeretjük szüleinket, hajdani osztálytársainkat, tanárainkat, házastársunkat vagy gyermekeinket, és valamennyien másként szólítanak benünket. Így nem csak a különféle vallásokban, de a hinduizmuson belül is többféle arcát imádják Istennek: pl. Krsnát vagy Rámát.

A kirándulás után - igény szerint - ellátogatunk Ópusztaszerre és megnézzük a Feszty - körképet.

A találkozó helye: Budapest XVII. kerület, Csordakút utca 0138634/3 hrsz,
ideje: 2011. január 16. (vasárnap), 10,00 óra.

Legfrissebb híreink
2022.02.07
A klímaváltozásnak globális következményei
2022.03.21 / Erdők Nemzetközi Napja 2022.03.22 / Víz Világnapja   Ilyenkor az erdőket, a fákat, és a vizet, az életünket fenntartó, csodálatos környezetünket ünnepeljük. A klímaváltozásnak globális következményei vannak, amiket nem lehet túlságosan hangsúlyozni. Ez befolyásolja az óceánjainkat, a vizeinket, az erdeinket, a levegőt, amit belélegzünk, az ételt, amit megeszünk, és az egészségünket. Háborúkat, éhezést okoz, tömeges elvándorlást, politikai és gazdasági instabilitást. Befolyásolja, hogy hol élünk és hogy élünk. És ezek a hatások visszafordíthatatlanná válnak. Ezért ezeket a következményeket a közösség elé tárni nemcsak az aktivisták, vagy a tudósok feladata, hanem mindenki kötelessége.   Videó: https://fb.watch/bWL-JkNRAu/     #vízvilágnapja #erdőknemzetközinapja # #természet #környezetvédelem #klímaváltozás #waterislife Forrás: https://www.facebook.com/SivaramaSwamiTanitasai/
2021.10.07
Ha húst eszel
Sivarama Swami "Ha húst eszel"
2020.07.01
Kontrolláld az elméd
  Sivarama Swami   Kontrolláld az elméd
2020.04.29
Sivarama Swami: A koronavírus-járvány oka
  Sivarama Swami : A koronavírus-járvány oka
2020.04.29
Sivarama Swami : A koronavírus-járvány oka
Egyesületünk képekben