Látogatóban buddhista barátainknál

Egyedülálló és csodálatos élményben lehetett része azoknak, akik ellátogattak Tar község közelében épült gyönyörű új templomba. Bárki beléphetett és megtekinthette a szent ereklyéket. Nem kellett buddhistának lenni ahhoz, hogy a szent ereklyék elé járulhassunk, és közelről megtekinthessük, lefotózhassuk.

Buddha és számos jelentős buddhista mester hamvai között gyöngyökhöz hasonló gyönyörű kristályokra bukkantak. A buddhista szemlélet szerint a gyöngyök a magas szintet elért mesterek spirituális értékeinek, együttérzésének és bölcsességének a leglényege. Az ilyen ereklyéket a világon mindenhol sztupák, templomok, kolostorok szentélyeiben őrzik és csak ritkán hozzáférhetőek a nyilvánosság számára. Mintegy 1000 ereklyéből álló kivételes gyűjtemény azonban 2001 óta utazik a világ körül, s immár több száz nagyvárosban (Washington, Los Angeles, London, Párizs, Moszkva stb.) mutatták be, Magyarországon már harmadszor. 

A kiállítás-sorozat célja, hogy egyedülálló lehetőséget biztosítson bárkinek, hogy megtapasztalhassa a szent ereklyék áldását, a belőlük áradó legmagasabb rendű finom szellemi energiát, boldogságot, békét, harmóniát és jólétet.

Minden érdeklődőt szeretettel vártak, és várnak folyamatosan a különböző eseményekre. Ez úton is nagy tisztelettel köszönjük, hogy részt vehettünk, ezen a különleges eseményen!

Legfrissebb híreink
2021.10.07
Ha húst eszel
Sivarama Swami "Ha húst eszel"
2020.07.01
Kontrolláld az elméd
  Sivarama Swami   Kontrolláld az elméd
2020.04.29
Sivarama Swami: A koronavírus-járvány oka
  Sivarama Swami : A koronavírus-járvány oka
2020.04.29
Sivarama Swami : A koronavírus-járvány oka
2020.02.14
Vegetarianizmus - meg tudod csinálni!
Egyesületünk képekben